Kirepültek az első fecskék
2018. május 22-én két épület- és szerkezetlakatos végzős tanulónk (szakmunkásjelöltünk) Hajdúnánáson tett sikeres gyakorlati vizsgát. Társaságunknál jelenleg a duális képzés keretein belül 105 fő tanulószerződéses diák oktatása folyik asztalos, burkoló, csőszerelő, épület- és szerkezetlakatos, gépi forgácsoló, hegesztő és festő szakmákban. Tanulóink a gyakorlati képzésen jól felszerelt gépi eszközökkel és berendezésekkel rendelkező tanműhelyekben vesznek részt. A HCT Szakképzési Center a Nyíregyházi SZC tiszalöki Teleki Blanka Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiummal, a Tiszavasvári Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiummal, a nyíregyházi Inczédy György Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiummal valamint a Berettyóújfalui SZC hajdúnánási Csiha Győző Szakgimnázium, Szakközépiskolával áll kapcsolatban.
A nappali tagozatos képzés mellett épületés szerkezetlakatos valamint hegesztő szakmákban elindult a felnőtt képzés is, ahol a gyakorlati oktatás mellett elméleti képzés is folyik. A közeljövőben szeretnénk bővíteni a duális képzésben a gyakorlati oktatást autóelektronikai műszerész, autógyártó, autószerelő, Építő- szállítóés munkagépszerelő, gépjármű mechatronikus, gépjárműépítő és szerelő, karosszéria lakatos és mezőgazdasági gépész szakmákkal. Várjuk leendő hallgatóinkat a duális nappali rendszerű gyakorlati képzésre illetve az esti rendszerű felnőttképzésre a szakkepzes@ hctkft.hu e-mail címen, Halász Krisztián oktatásvezetőnél a +36 (30) 861-0252 telefonszámon, vagy a HCT Szakképzési Centerben 4450, Tiszalök HRSZ. 0434/3.
http://www.tiszalok.hu/wp-content/uploads/2018/06/TH_18_05.pdf
A tiszalöki Hot & Cold Therm Kft által működtetett HCT Szakképzési Centerben 2018. május 17-én sikeresen lezajlott az első szakmunkás gyakorlati vizsga, melyen nyolc végzős hegesztő tanuló (szakmunkásjelölt) gyakorlati vizsgatevékenység során bevont elektródás kézi ívhegesztő, gázhegesztő, wolframelektródás védőgázas (TIG) ívhegesztő és fogyóelektródás védőgázas (MIG, MAG) ívhegesztő eljárással készített munkadarabokkal bizonyította alkalmasságát a szakmában.
Megnyitottuk szervizünket!
Elérhetőség: 4450 Tiszalök, HRSZ 0434/4 email: szerviz@hctkft.hu telefon: +3630/1391246, +3630/1391253, +3630/1391244
Kirepültek az első fecskék
A tiszalöki Hot & Cold Therm Kft által működtetett HCT Szakképzési Centerben 2018. május 17-én sikeresen lezajlott az első szakmunkás gyakorlati vizsga, melyen nyolc végzős hegesztő tanuló (szakmunkásjelölt) gyakorlati vizsgatevékenység során bevont elektródás kézi ívhegesztő, gázhegesztő, wolframelektródás védőgázas (TIG) ívhegesztő és fogyóelektródás védőgázas (MIG, MAG) ívhegesztő eljárással készített munkadarabokkal bizonyította alkalmasságát a szakmában.
Nyolc hiányszakmában kezdődik gyakorlati képzés szeptembertől Tiszalökön
Több mint 150 milliós kormányzati támogatással épült fel az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó Hot and Cold Therm Kft. tanműhelye, amelynek segítségével 60 tanuló folyamatos képzése valósul meg Tiszalökön 2017 szeptemberétől.
Tanműhely épült Tiszalökön, 60 tanuló képzése kezdődik szeptembertől
Több mint 150 millió forint kormányzati támogatással épült fel az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó Hot and Cold Therm Kft. tanműhelye, amelynek segítségével 60 tanuló folyamatos képzése valósul meg Tiszalökön 2017 szeptemberétől.
Tanműhely épült Tiszalökön