Tanműhely épült Tiszalökön, 60 tanuló képzése kezdődik szeptembertől
Az oktatási centrum átadásán a munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár hangsúlyozta, kiemelten fontos az észak-alföldi térségben is a szakképzés folyamatos fejlesztése, hiszen a mostani munkaerőpiaci helyzetben szüksége van a magyar gazdaságnak jól képzett szakemberekre.
Cseresnyés Péter hozzátette, a foglalkoztatás növekedési üteme Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legdinamikusabb az országban az elmúlt időszakban. 2010 és 2016 között 180 ezerről 230 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 27 százalék feletti növekedési ütemet jelent. A munkába állók fele a versenyszektorban helyezkedett el, ami a hátrányos helyzetű térség ellenére nagyon jó eredménynek számít. A munkanélküliek száma 10 ezerrel csökkent a keleti megyében, a munkanélküliségi ráta 18,2 százalékról 11,6 százalékra javult, de még mindig sok teendő van a térségben a foglalkoztatás területén – fogalmazott az államtitkár.
Elmondta, 2017-ben, igazodva a munkaerőpiac gyors változásaihoz, tovább folytatódik a szakképzés és a felnőttképzés átalakítása. A gazdasági szereplők versenyképességének fokozása érdekében rövid távon a vállalati képzések rendszerének kialakítása a cél, valamint az iskolarendszerű szakképzés további átalakítása – tette hozzá.
Közölte, a folyamatos felnőttképzés a munkavállalás szerves részévé válik, 2017-ben a vállalati képzések rendszerének felgyorsítását 45 milliárd forint uniós forrás segíti majd, amelyre várják az építőipari nagyvállalatok és kisebb cégek pályázatait is.
Benkő Zoltán, a kft. ügyvezetője elmondta, a beruházás 225 millió forintba került, aminek része a 150 millió forintos támogatás a Nemzetgazdasági Minisztériumtól. A tanműhelyben nyolc hiányszakmában kezdik el szeptembertől a gyakorlati képzést, ilyen például az épületgépészeti csőhálózat-szerelő, a kőműves, a hegesztő, a burkoló, a festő és a bútorasztalos szakma.
(MTI)
Több mint 150 millió forint kormányzati támogatással épült fel az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó Hot and Cold Therm Kft. tanműhelye, amelynek segítségével 60 tanuló folyamatos képzése valósul meg Tiszalökön 2017 szeptemberétől.
Megnyitottuk szervizünket!
Elérhetőség: 4450 Tiszalök, HRSZ 0434/4 email: szerviz@hctkft.hu telefon: +3630/1391246, +3630/1391253, +3630/1391244
Kirepültek az első fecskék
A tiszalöki Hot & Cold Therm Kft által működtetett HCT Szakképzési Centerben 2018. május 17-én sikeresen lezajlott az első szakmunkás gyakorlati vizsga, melyen nyolc végzős hegesztő tanuló (szakmunkásjelölt) gyakorlati vizsgatevékenység során bevont elektródás kézi ívhegesztő, gázhegesztő, wolframelektródás védőgázas (TIG) ívhegesztő és fogyóelektródás védőgázas (MIG, MAG) ívhegesztő eljárással készített munkadarabokkal bizonyította alkalmasságát a szakmában.
Nyolc hiányszakmában kezdődik gyakorlati képzés szeptembertől Tiszalökön
Több mint 150 milliós kormányzati támogatással épült fel az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó Hot and Cold Therm Kft. tanműhelye, amelynek segítségével 60 tanuló folyamatos képzése valósul meg Tiszalökön 2017 szeptemberétől.
Tanműhely épült Tiszalökön, 60 tanuló képzése kezdődik szeptembertől
Több mint 150 millió forint kormányzati támogatással épült fel az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó Hot and Cold Therm Kft. tanműhelye, amelynek segítségével 60 tanuló folyamatos képzése valósul meg Tiszalökön 2017 szeptemberétől.
Tanműhely épült Tiszalökön
Több mint 150 millió forint kormányzati támogatással épült fel az épületgépészeti kivitelezéssel foglalkozó Hot and Cold Therm Kft. tanműhelye, amelynek segítségével 60 tanuló folyamatos képzése valósul meg Tiszalökön 2017 szeptemberétől.